Megszületett!!!

Igen, megszületett!! A Benkő-Vass család legújabb tagja nem egy kutya, macska, netán gyermek, hanem egy túzpiros Yaris. A kereskedő ma hívott és boldogan újságolta, hogy megérkezett az autó, és akkor januárba mehetünk is utánna. Jó kezdés az évnek, az biztos.

Az új autó piros lesz, de ez már nem újdonság. Motorja 1000 köbcenti kövér lesz, automata váltós, légkondis, légzsákos, ABS-es, meg minden ismeretlen ketyerével felszerelt lesz. Most már csak a papírforma van hátra, aztán a régi kis Matyit, aki hat évig szolgált, eladjuk, és beépítjük a házunkba. Kis Kőműves Kelemen.

Nos hát csak ezért írtam ide blogbejegyzést, hogy tudassam ezt veletek. Kb. így fog ő kinézni.

Boldog ünnepeket!

Rájöttem, hogy az ünnepek arra vannak ítélve, hogy boldogak, nyugodtak, csendesek és abszolút unalmasak legyenek. Miután két hétig rohangáltunk - mielőtt egy hónapig agyaltunk - az ajándékok után, miután végignyaltuk fényesre a házat, megvásároltuk a legutolsó apróságot, előre két hétre leadtuk a cikkeket, megírtuk a rokonoknak szánt DVD-ket, mikor végre itt a karácsony, másra nem igazán marad energiánk, csak hogy pihenjünk, jólérezzük magunkat, boldogok, nyugodtak és csendesek, sőt unalmasak legyünk.

Ha még nem aludtál el, kedves blogolvasó, és kibírtad unalmas, más formában már százszor hallott panaszaimat, akkor megérdemled, hogy neked is kívánjak boldog ünnepeket, pihenést, csendet, és hogy beszélgess sokat a rég nem látott rokonokkal, barátokkal, emberekkel, mert ők adják életünk értelmét.

legyetek jók!

Ezt ne vedd meg

Szeretjük Luis de Funes-t, rendkívül jó színész. mindig vidámságot hoz életünkbe. A 900 forintos DVD-k kategóriában jelent meg a Lányok pórázon című filmje, amit most hétvégén vásároltunk meg. Mert szeretjük. A film élvezetét viszont a DVD készítőinek sikerült elrontani elég jól.

A filmnek csak magyar vagy francia választható hangja van, feliratok nincsenek, így annak a szenvedélyünknek, hogy eredeti nyelven felirattal nézzük a filmet a mi korlátaink miatt - annyira jól nem tudunk franciául - nem tudtunk hódolni. A film közben a francia betétdalok franciák. Amit újból nem kell megérteni, mert a dalok tingli-tangli érdektelenek a mondanivaló szempontjából.

Aztán ott volt az a rengeteg extra, ami egy rendezői interjúból állt - azt tiszta franciául tették fel.

Tényleg, megértem, hogy spórolni kell, meg hogy 900 forint nem pénz, és hogy igénytelenek a magyar vásárlók többsége, elég nekik csak a magyar szinkron, de hogy ilyen minőségű DVD-vel valaki a piacra merészkedjen, az őszintén, nagy pofátlanság.

Semmiképp sem éri meg az árát.

Pusztuljka

A kiadóban több vicces csapat is van: vicces a mi szerkesztőségünk, mikor elkezdünk kórusban énekelni csak úgy ni, vagy mikor Trau eseteit hallgatjuk, vicces a PCWorld szerkesztőséges, mikor mondjuk tévéműsorokat vesznek fel. A legviccesebbek minden kétségen kívül a Gamestar csapat tagjai, szerintem nekik ez munkaköri kötelezettség.

A mi szerkesztőségünk van a legbelül, mikor ebédelni vonulunk, vagy csak megyünk haza akkor elmegyünk a tördelők mellett, majd a Gamestar irodákat is elhagyjuk. Az üvegfalakat mindenféle dologgal lesötétítik, hogy a két percet sütő téli nap nehogy zavarja lázas játékos kedvüket. A minap mikor ebédelni vonult a társaság, a fehér poszter hátoldalát a következők borították, és mivel másnap is mikor ott elmente viccesnek találtam, ezért hát lefotóztam és íme itt az eredmény. A fotó egyébként egy Sony Ericsson P990i-vel készült, ő az aktuális tesztáldozat.

A kép kontextusa, környezete:



A vicces felirat:



A vicces felirat másik oldalról:




Erről jut eszembe, hogy nagymamám sohasem nevezte légynek a legyet, nem akarta, hogy a név által hordozott teremtői értelem önbeteljesítő jóslatként valóra váljék (azt a! ezt a mondatot én is csak félig értem). Ezért pusztuljkának nevezte őket... elég sok legyet el kellett tűrjön, ha ilyen nyelvi kreativitásra jutott ideje.

És ha már nagymamámnál tartunk: mikor kicsi voltam, megkérdeztem, hogy nagymamám hol dolgozott, mi volt neki a munkája. A kommunizmusban olyan nem volt hogy ember ne dolgozzék, nem is ismertem olyan embert, ezért tűnt logikusnak hogy hat gyermek mellett az asszonynak jut iideje dolgozni is. Szóval megkérdeztem, hogy mi volt nagymamám munkája, errefel szüleim azt válaszolták, hogy a napnál dolgozott. Nos ez a válasz meghaladta akkori értelmi képességeimet, próbáltam asszociálni minden dologra, és végül azt kérdeztem meg, hogy "Akkor ő mondta be a tévében az időjárást?" Ugyanis akkoriban az időjárást ismertető bemondó egy óriási nap előtt mondta el a várható változásokat. Képzelhetitek a röhögést, ami ártatlan kérdésemet fogadta. Aztán elmagyarázták nekem, hogy nagymamám a gyermekek felnevelésével foglalkozott, ezért dolgozott a "napnál". Hogy a felnőttek milyen furcsák tudnak lenni néha...

Focimeccsen voltam hej!

Életemben először focimeccsen voltam. Szegény Tibinek már régóta mind hajtogattam, hogy olyan jó és érdekes lenne kimenni egy focimeccsre, mert hogy én soha életemben nem voltam egy ilyenen, és érdekelne milyen. Az igazság az, hogy a beszélgetések után mindig elfelejtettük, hogy akkor most jegyet kellene nézni, meg hogy mikor is van bajnokság, meg aztán lássuk be, a magyar bajnokság nem az az elit mérkőzések sorát felvonultató esemény-sorozat, aminek hatására az ember szegecselt cipőt vásárol és rögtön fut egy kört a zöld füvön.

A kifogást végül a Vodafone szolgáltatta, aki a Champions League egyik mérkőzésére szóló jeggyel korrumpált meg. A két csapat a Bayern München és az Inter Milano, vagyis nem kezdő csapatok, az biztos. A meccs helyszíne Allianz Arena, München, a foci világbajnokságra frissen felhúzott stadion.

Ezt a kifogást egy hosszított szabad hétvége eltöltésére használtuk fel. Stuttgartban lakik ugyanis apai ágon egy unokatestvérem, családjával, és akkor szombaton elindultunk feléjük, meglátogattuk őket is. A vasárnapot a cserkész lánya és fia karácsonyi előadásának megnézésével, eltervezésével töltöttük. Másnap ellátogattunk Strassbourgba, ami már Franciaország és szép. Sajnos esett az eső, így nem élveztük különösen a nap nagy részét.

Este kilátogattunk a stuttgarti karácsonyi vásárba. Pénzt szerettünk volna kivenni az automatából, a város tele volt egy helyi bajor bank AT-jeivel. Sem a VISA, sem pedig a VISA electron kártya nem működött. Mikor már azt hittük, hogy ennyi, pénz nélkül maradtunk, találtunk egy Commerzbank-ot, annak egyetlen működő automatája előtt hárman álltak sorba, mi voltunk a negyedikek, de legalább ez az automata adott pénzt.

Kedden volt a meccs napja. A napot Dachau és Ulm városok látogatásával töltöttük el. Jócskán kifáradtunk. A stadionhoz úgy három órával a kezdés előtt érkeztünk - de találtunk parkolót!!! A bejáratnál teljes body search - néniket nénik, bácsikat bácsik tapogattak végig. A fényképezőgépet bevittük, azért rákérdeztek, hogy van-e objektív a táskában. A stadion területén egy Arena Card nevű akármivel lehet fizetni, azt egy nénitől tudtuk megvásárolni. Minden volt ott - étel, ital, rajongói emléktárgyak - az ember kedvére vásárolhat itt.

A meccs kezdésre megtelt a stadion, 66 ezren voltak ott. Onnan, ahol mi ültünk, csak apró szaladgáló embereket és apró labdát láttunk, de érdekes volt. Sajnos az óriási kivetítőkön nem közvetítették a mérkőzést. A második félidőben születtek gólok, kettő is: az első a félidő elején, azt a németek rúgták, a másik a hosszabbításban, és az olaszoktól származott. A meccsnek voltak unalmas pillanatai is, ekkor a tömeg elkezdett hullámozni, ahogy azt a tévében a nagy eseményeken látni lehet. Háát ennek részese lenni érdekes volt.

A meccs végén mindenki igyekezett kifelé, másfél órát, kettőt vártunk arra, hogy kijussunk. Az Arena Card-dal fizettük a parkolást is, ami öt euró volt. Ahogy kijutottunk onnan, hit the road jack, Tibi szinte megállás nélkül vezetett haza. Én csak nyavalyogni voltam képes egész úton, olyan fáradt voltam, hogy a kormány nem állt volna jól a kezembe.

És egy kis fotó is legyen az egész szövegtengerbe, íme itt pár fotó:

Abba múzeum

Olvasom a BBC-n, hogy Stockholmban Abba múzeum nyílik. A négy abbást meg kellett győzni, hogy kell egy ilyen múzeum, a házaspár, aki ezt kitalálta, két évig beszélt a fejükkel. A házaspár a liverpooli Beatles múzeumot irigyelte el-meg. A polgármester nyilván örvend, hogy a hideg svéd városnak 2008-tól egy újabb nevezetessége lesz, és lesz mivel oda vonzani a turistákat.

Az csapat 1982-ben oszlott fel, akkor, amikor kezdtem felfogni a zenét, illetve dehogy, az már később volt, mikor idegen együttesek neveivel összefirkáltuk a falat a balkonon: Abba, Boney-M vagy hogy írják, nos ez a kettő biztosan ott volt a falakon.

Őszinté, szívesen megnézném őket egy koncerten, de megértem őket is, ezt már nem akarják csinálni így tovább. Egyébként is 3 (azaz három) millió lemezt adnak el évente csak azért, mert ők az Abba.

A YouTube-on egyébként csekély 2996 találat van az Abba szóra. Íme az egyik. A választás nem véletlen.

Tévé és vasárnap este

Mióta kicserélték a régi UPC kábeleket a házunkban, megszűnt az ingyenes kábeltévé, az upgrade érdekében senki sem keresett meg, nem volt ember, akit le tudtunk volna fizetni a végtelenített élvezeteket ígérő csatornákért. Most a tévén négy csatorna fogható: a 0-áson van az RTL, az 1-esen az MTV1, a 2-esen újból az RTL, a 3-mason a TV2, a 4-esen az a csatorna jön be, amin fiatalok mindig számítógépes játékokat mutatnak be, na jó meg van az 5-ös, ahol a Hálózat nevű csatorna bolháinak színes táncát lehet nézni. A tévét és a DVD lejátszót Tibi úgy állította be, hogy a 4-es csatornán a DVD jele jelenik meg, mikor a DVD be van kapcsolva. Én ehhez buta vagyok, nem tudom, hogy kell ilyet csinálni, de hát ezért (is) vannak a pasasok.

A tévé a hálószobában van, és elég késő estig szoktuk nézni, talán ezért vagyunk hétfőn mindig fáradtabbak. Az új házunkba a nappaliba száműzzük majd a tévét, ez már biztos.

Na de miért írok a tévéről? Mert most félig munka után és internetezés közben az MTV1-est nézem és a Krém című szuperprodukcióval szórakozom. Ahol Csepregi Éva és a Crystal zenekar és Éva gyermekeinek rockzene csapata szerepelt. Mert hogy a Crystal zenekar megjelentetett egy válogatást, ahol Neoton dalokat dolgozott fel, és ennek aprópóján meghívták Évát is, aki cserébe elénekelte azt a Crystal dalt - Fújja el a szél - amit én is ismerek. Aztán meghívták a műsorba azt az embert is, aki egy autós reklámban motorzajokat utánoz, és hát elcseverésztek, viccelődtek ott, vagyis az a tipikus műsor folyt, amikor nyugodtan ki lehet menni a konyhába főzni, mosogatni, enni, vécére kakilni, pisilni, mert nem veszítünk semmit a műsorból. És kiderült, hogy ha az ember szereti azt a zenét, amit ezek az emberek éneleknek, akkok eléggé szórakoztató tud lenni, el lehet rajta csámcsogni, el lehet szórakozni rajta.

És még egy fontos tanulsága volt számomra a műsornak, de ezt komolyan gondolom: ha az ember tiszteli gyökereit, szakmájában az őseit, akkor érdekes dolgokat tud teremteni. Ezeket az ősöket értekelni kell, és tisztelni kell, és szerepeltetni kell a médiában, amíg csak van rá lehetőség.

Munkahelyi panoráma

A Sony Ericsson W850i nevű telefonját tesztelgettem, mikor észrevettem, hogy panorámafotó is készíthető vele. A készülék három fotót készít, abból teszi össze a hosszú képet. Miután elkészül az első kép, annak a széle ottmarad a képernyőn, hogy az ember hozzá tudja igazítani a valósághoz, és akkor elkészítheti a második fotót. A harmadik fotó elkészülte után automatikusan összenyomja őket. Ilyet még nem használtam egy ketyerén sem, ezért volt érdekes.
Ez a két érdekes eredmény született, ráklikkelve megnő:

Aktuálpolitikai kérdés

Sajnos nem vicc, hanem a való világ. Láttam, Sam.Joe blogján is fenn van a kép, de annyira jó, hogy nem tudtam ellenállni. Tibitől érkezett.

Érdekes

Érdekes, amikor keveset írok a blogra, akkor egy csomó minden történik körülöttem. Barcelona után Münchenbe mentem, ott túl sok minden érdekes nem történt. München vagyis Augsburg a Fujitsu-Siemens fő hadiszállása, van ott nekik egy gyáruk, van ott egy kiállítóterem, és már harmadik éve ősszel szerveznek ott egy találkozót. Idén voltam másodszor, meglátogattam most a gyárat is, újból elbeszélgettünk Josef Regerrel, aki a Fujitsu-Siemens technológiai vezetője, és aki most is érdekes dolgokat mondott.

Fáradtan hazaérkeztem, gond nélkül és még elugrottunk Ibikéhez, aki másnap ment a nagy Ámérikába, még vittünk neki csip-csup dolgokat.

De ami a nagy dolog, újra feltettem a gépemre a Skype-ot, és beszéltünk Izukával, akinek a gépére Ibike tette fel a programot. A Skype-ot korábban még használtam, de eléggé recsegett-ropogott, Edit nővérem gépére valamiért nem tudtuk feltenni a szoftvert, úgy hogy nem volt miért is használjam. Helyette a Neophone nevű magyar szolgáltató által támogatott X-Lite programot használjuk gyakran, 5000 forintos kártyákat beszélünk le kéthavonta. Amerikát 5,20-ért, Romániát 29 forintért lehet hívni, mostani kedvezményes és szuper mobilos percdíjam 26 forint. Skype nickem veniko76, hívjatok bátran, a munkahelyemen is meg a progesz.
Hát ennyi.



Ja és erre kért Enikő barátnőm, hogy nehogy beírjam a blogomra:

"Eniko üzenete:
csak azt ne ird hogy "bekesen beleptem irogatni amikor a baratom hirtelen letamadott es nem hagy bekem"".
Nem, nem írom be, semmiképp.

Jelentem, megvagyok

Aki amiatt aggódott volna, hogy a sok repülőgép között elvesztem volna, most leállhat az aggódással vagy idegeskedjen más miatt: jelentem, hogy minden csomaggal együtt megérkeztem a budapesti repülőtérre vissza, ahol várt volna rám Tibi, ha az Alitalia járat 20 perccel hamarabb nem érkezett meg volna és ha a ferihegyi gyorsforgalmi úton nem lett volna kisebb dugó.

De megérkeztem, és az Alitalia behozta a múltkori késését is, így most már semleges a véleményem róla. Azt viszont még mindig nevetségesnek tartom, hogy 13-as számú sor nincs a gépen, de ha ez az utasok kényelmét és boldogságát szolgálja, akkor ám legyen.

Ami Barcelonában érdekes volt: első este elvittek egy flamenco táncos vacsorára, ahol nem fodros-csili-vili nénik és bácsik ropták a táncot, hanem igazi hús-vér és izzadó emberek, akikből a szenvedély csak úgy áradt. Amit aznap este ott élőben láttam, azt nehezen lehet elfelejteni, a táncosok, zenészek, énekesek mind-mind olyan lelkesen és szenvedélyesen tették a dolgukat, hogy azt hittem, leszakad az étterem teteje. Azon sem lepődtem meg volna, ha az előadás végeztével egy nagy kiáltással az embereket arra hívják szálljanak hajóra és hódítsák meg Amerikát (újra), én biztos követtem volna őket. A táncot nézve megértettem, mitől lett világhatalom ez az ország, honnan volt erejük felfedezni a világot, miért olyan jók a fociban.

Második nap volt a konferencia, ott ebéd után megszöktünk két előadásról, és a közeli Földközi tenger partján sétaltunk egy keveset. 22 fok volt, november 6-án, kiélveztük minden pillanatát a sétának.

Este a szenvedélyes spanyol nép lejáratatta magát előttem (előttünk): a velünk együtt utazó Szonjának a szobájából eltűnt a poncsója, meg a parfümje. Szóltunk a szállodai alkalmazottaknak, akik először kétségbe vonták a lány szavait, elküldték vissza a szobájába, hogy még körülnézzen. Annyira elment a kedve mindentől, hogy nem is jött velük vacsorázni. Reggel kiderült, hogy a szálloda egyik alkalmazottja negyedórát vitatkozott Szonjával telefonon, majd reggelre az ajtaja elé tették egy zacskóba a poncsóját, parfümjét, mobiltelefon töltőjét, szóval mindent, amit elvittek a szobából. És ötcsillagos szállodáról van szó!!!

Azt viszont el kell ismerni, hogy a szálloda gőzfürdője az fantasztikus volt, olyan jól ellazultam, hogy másnap a visszaúton nem is tudtam idegeskedni a csatlakozások miatt. Ezt mindenképp meg kell majd ismételjem a következő adandó alkalommal is.

Ferihegyről jelentkezem

Szóval itt üldögélek a ferihegyi repülőtéren, várom a milánói járat indulását, ami az Alitalia szokásához híven késik, úgy hogy a Pannon ingyen wifinek hála jut idő az internetezésre is. A pilóták és a légikísérők már megérkeztek, de a gép még sehol. Milánóban két óra van az átszállásra, most már csak 1 óra 40 perc, és a végcél Barcelona. Ott a Dell tart egy rendezvényt. Remélem elérem a csatlakozást, ha nem legalább eszem egy jó olasz pizzát :-).

Bobozás Sástón és a sebesült

Az történt, hogy Emese, aki Zsolt barátnője, akarom mondani felesége, csak több ideig volt neki barátnője, mint felesége és ezt úgy megszokja az ember, hogy ne áll rá a szája a másféle emlegetésre, szóval Emese - akinek az esküvőjén is jártunk és írtam is róla - kiderítette, hogy a Mátra szívében, Sástón megnyitották a bobpályát. Rendes marketingeshez méltón úgy döntött, ez érdekes lehet és elhívtak bennünket is és hát elmentünk. Vasárnap, vagyis a hétfői ünnepségek és tankelköltések előtt voltunk ott.

Mivel Emese és Zsolt autója nem indult, a kis Matizba zsúfolodtunk be, és azzal mentünk el oda. Először megálltunk a házunknál, megmutattuk nekik is, és azután meg elmentünk a bobozós helyre. Naagyon szuper volt, tíz menetre fizettünk be, a végén a két bobot összetoltuk szinte és úgy suhantunk le. Emese erről készített egy kis videofelvételt is, amit feltettem a You Tube-ra, és ha minden sikerül, ide is belinkelem. A kiáltozások Emesétől származnak, előttük mi suhanunk lefelé.

Egyébként mindenkinek szívből ajánlom, jó a levegő, a kolbász olcsó, van 300 forintért kürtős kalács és 50 forintért tiszta véce, 4800 forint volt két személynek az egy bob tíz alkalmas használata, igaz a 300 forintos parkolást már nem igazán értem, talán örvendeniük kéne, hogy a régi kőbányát valamire még használni tudják... de ez nem tart majd vissza attól, hogy még egyszer menjünk odafelé.

Ja itt kell megemlítsem, hogy szerkesztőségünknek hősi sebesültje van, hétfőn Balázs kollégánknak kezéből kilőtték egy könnygránáttal a mobiltelefonját, és ezzel a mozdulattal el is tört a jobb nagyujja. Négy ujjával (plusz még a bal kezén öttel) még tud gépelni, érdekes jelenség - azt biztos. Nos Balázs kitartás meg minden, a seb begyógyul :-D.

Égi játék festékkel

A Sony megint elengedte fantáziáját és kinyitotta pénztárcáját, a színes gumilabdás reklám után elkészítették a legújabbat, melyben millió liternyi festéket szórnak szét egy skóciai panel körül: légi parádét csinálnak a színes festékekkel.

Arról nem olvastam, hogy a reklám mennyivel dobta meg a Bravia eladásait, az biztos, hogy a gumilabdák és a festék robbanás azért olyan jó, mert mintha gyermekkori álmaink válnak valóra. Színes lufikkal is kezdhetnek valamit, vagy színes vattacukorral, vagy habos süteményekkel - ebéd után vagyok, mégis étel körül forognak gondolataim??? :-)

Szóval hajrá Sony. Szépet alkottatok. Aki még nem látta itt megnézhető a színes festékes reklám, itt pedig a színes gumilabdás reklám.

Mobilok, csonttörés, Afrika

Ez a hét a mobiltelefonok jegyében telik el: érkezett egy Motorola KRZR K1-es telefon, ami olyan szép és szeretem, de 129 ezer forintért nem kell. Akkor kaptam a Nokiától ugyancsak tesztelésre egy 6288-ast, ami olyan érdekes jelenség a Nokia telefonok körében, fura volt azt biztos.

Ma pedig volt egy délutáni sajtótájékoztató, ahol a Nokia bemutatta a divattelefonjait, a L'Amour kollekció legújabb tagjait. Ott volt a telefonok tervezője is, egy kicsit visszafogott, fiatal, megszeppent leányzó, aki mert álmodozni. És érdekes készülékeket alkotni. No meg kijött a hír, hogy az LG kiadta csokoládé telefonját követő telefont, a z acélból készült, rögtön csodának kikiáltott készüléket. Hiszem, ha látom, de tény, hogy a LG csokitelefon igen szépre sikeredett. El is adtak belőle világszerte négymillió darabot.

Akkor még a csonttörésről is beszéljek: Afrikában (a harmadik szó a címből is terítékre került), szóval Afrikában a mobiltelefonok szédítő sebességgel terjednek, a hálózatépítők nem tudják őket utolérni (a vezetékes telefon ott ritkaság), ezért az emberek a legmagasabb fára kapaszkodva próbálnak jelhez jutni és telefonálni, ennek gyakran a fáról való leesés és csonttörés az eredménye. Ha nem hisztek nekem, itt az eredeti BBC cikk, enjoy!

A csokitelefon:

Más ember lettem

Más ember lettem, de csak pár percre, amíg nem tisztáztam, hogy mennyit is kell fizessek az ELMÜ-nek. Ugyanis az van, hogy ahol lakunk bérben, ott semmi sincs a mi nevünkön, sőt mi hivatalosan nem is ott lakunk, de azért mi fizetjük az áramot, gázt, közös költségeket, telefont. Ha eddig valamelyik szolgáltatóval volt valami gond - a Matávot kivéve, aki a kezdet kezdetétől csak M. Mónikával, vagyis a tulajdonossal volt hajlandó üzletelni - akkor felhívtam őket, bemundtam az ügyfélszámot, és megérkezett a válasz. Gondoltam így lesz most is az ELMÜ-vel, de nem.

Végre felveszi a sokadik telefoncsörgés után a néni a kagylót, elmondom, hogy mit akarok, mi az ügyfélszám, és errefel a kérdés, hogy én vagyok M. Mónika? Mondom nem, mi csak béreljük a laksát, de mi fizetünk mindent, mivel a tulajdonos nincs Magyarországon, mi intézünk mindent már évek óta. A néni ekkor: az adatvédelmi törvény miatt nem adhatok ki bizonyos információkat, Ön mire kíváncsi? Hát arra, hogy miért kell ennyit és ennyit fizetni - mondom én. Errefel a néni, sajnos ez titkos.

Telefon letesz, elképedek, és végiggondoltam lehetőségeimet: vagy zaklatom a tulajdonost egy meghatalmazásért, amit nem is tudom még milyen úton és milyen formában, hova kell eljuttatni, vagy tárcsázom újból a számot és hazudok. Hát a könnyebb utat választottam, felhívtam újból az ügyfélszolgálatot, és akkor azt mondtam, hogy M. Mónika vagyok, ezt és ezt szeretném. Sikerült is olyan megoldást találni, amivel mindenki elégedett volt. Hát ennyi. Itt könnyítettem a hazugsággal terhelt lelkiismeretemet, hazudtam, hogy ki tudjam fizetni az ELMÜ számlát. Remélem áldozatomat a társaság a megvilágosodott edison díjjal értékeli majd :-D.

Egy kis matek

Még a nyáron érkezett Tibitől, azóta őrizgetem, hogy valamikor felteszem mejd, hát itt az ideje.











Hát ennyi.

Itt az ősz

Ha valaki nem tudta volna, itt az ősz :-D. Szeptember kegyes volt hozzánk, meleg napokkal vidított életünket, októberben viszont már hűvősebb van, a gázfűtést elindítottuk, hogy ne fázzunk esténként.

Az ősszel rengeteg munkánk is van: Tibi késő estig bütyköli az újabb kampányokat, én meg rohangálok sajtótájékoztatóról sajtótákékoztatóra, interjúra, találkozóra. Két tesztkészülék is van nálam, várja, hogy megírjam mit gondolok róla, le kell adni egy csomó cikket. Nem unatkozunk majd az elkövetkező időben az biztos. Szinte irigylem azokat a nyugis augusztusi napokat, amikor semmi tennivalónk nem volt, csak híreket gyártani az online felületre és alaposan előkészíteni a kéthetente megjelenő lapot.

Hát ez egy ilyen semmitmondó bejegyzés.

Az októberi forradalom fotói New Yorkban

Na szóval, amint azt korábban is írtam, a Times Square közelében van két plakát az októberi forradalomról, ami az ottani kulturális központot reklámozza. Íme, itt van a plakát:



És ez pontosan itt van:



Ezt pedig a szemközt lévő, kínaiak által üzemeltetett gyorsétkezde ablakából fotóztam:



Hát ennyi. Ha valakinek kellenének a fotók ennél még nagyobb méretben, szívesen odaadom.

New York - befejezés

Kedden, vagyis szeptember 12-én kezdődött a hivatalos része a dolognak, vagyis a Dell technológiai napja. Furcsán időzített bejelentés zavarta meg az egész eseményt: a Dell bejelentette, hogy belső auditot indít el, melynek során felülvizsgálják a cég két utolsó pénzügyi jelentését. Az auditot azért indították el, mert az ügyészség elindított egy másik vizsgálatot, mert egy évvel korábban a tőzsdefelügyelet is elindított egy vizsgálatot - mert valami nem stimmel a pénzügyek körül. Michael Dell, aki a tőzsdén jegyzett cég tulajdonosa ott állt a pódiumon, mellette a cég vezetője, Kevin Rollins, és a nagymenő nemzetközi újságírók arról faggatták Michaelt, hogy akkor kirúgja-e a mellette álló Kevint? Hát azért kínos percek voltak ezek.

A hivatalos program lezavarása után este baseball meccsre vittek minket. A játék igazi családi esemény: este hétkor kezdődött, a himnusz elénekelése után a papa-mama-gyermekek leültek, az árusok elkezdték kihordani a hot-dogot, kólát, sört - szigorúan csak nagykorúaknak és igazolvány felmutatása mellett adják, a light verziójú sörök úgy picivel erősebbek a Schlossgoldnál - majd a játékosok elkezdenek ütögetni, majd ha a tömeg elkezd izgulni - mikor mozgolódnak lent a pályán - akkkor mi is velük tartottunk és tapsoltunk és örvendeztünk. Néha volt szünet, akkor kvízjátékok mentek a nagy kijelzőn, aztán meg reklámok, aztán ha ezt is megunja az ember, akkor kimehet a nézőtérről a bevásárolóközpont-szerű stadionba, ahol minden megtalálható, ami egy üzletközpontban egyébként is megtalálható.

Másnap olvashatam, hogy a senki sem érdeklő meccsre (a New York Yankees az első a bajnokságban, a Tampa Bay az utolsó, a kérdés csak az volt, hogy mennyivel nyernek a házigazdák) 50 ezren látogattak ki. Ennyien nehezen gyűlnek össze egy Kossuth téri tüntetésre is. Röviden unalmas volt a meccs. Főleg, hogy nem is ismerem a szabályokat. Ja és a játéknak tíz akármilye van, ezek között tartanak szüneteket, sört pedig a hetedik akármi után már nem szolgálnak fel.

Hétórától fél tízig bírtuk cérnával, aztán meg összegyűjtötte a társaságot az ideiglenes anyukánk, Renée, az idegenvezető. Elmentünk egy divatos vendéglőbe, ott is ettünk valamit, aztán vissza a szállodába.

Szerda regggel városnézés volt a programban, ahol Renée idegenvezető gondjaira voltunk bízva. Volt egy kétórás hajókázás is, ami kicsit hűvös volt, de az Empire State Building, Szabadság szobor és hot-dog evés után ez is kötelező a New Yorkba látogató turistáknak. A hajókázás után még volt egy kis idő, míg elindultunk volna a repülőtérre, így egy szedd magad helyen ettem valamicske gyümölcsöt. Majd az ablakból lefotóztam az 1956-os forradalmat (inkább az ottani magyar kulturális központot) népszerűsítő plakátot, ami jelentem NINCS a Times Square-n, hanem a közelében. A Times Square a 47. utca környékén van, a plakátok pedig az 50. utcánál. Ami nyilván közel van a térhez, de nincs a téren, ahogy azt a sajtóban olvasni lehetett.

A repülőtéren kis idegeskedés volt, mert a check-in előtt óriási sor, de jött egy ember, aki a sor végét átvitte egy másik helyre. Ott kiderült, hogy az egyik pár lekéste a gépet, így aztán mindenki ideges lett. Ezért a korábbi gépekkel indulókat előbre vették a sorban, és mindenki megnyugodott, hogy nem késünk le semmit.

A repülőtéren volt wifi, így tudtam beszállás előtt csevegni Tibivel messengeren. Majd felszállás a gépre, ahol kiderült középre kaptam jegyet - nem figyeltem oda, mikor ideadták, mert rögtön mást kértem volna. Egyik felemen egy büdös pasas ült, másik felemen egy zsidó nő, akinek be nem állt a szája, ott fontoskodott. Egy órát és vártunk, amíg a gp felszállt, aztán végre ihattunk. Aztán meg légörvényekbe mentünk, és nem lehetett felállni. Mindenkit visszaparancsoltak a helyükre, mert hogy ha megsérülünk, akkor vissza kell fordulni. Egy órát vártam, másfelet is, majd muszáj volt felállni. Mások is kilopóztak a vécére, ezért ott kellett várni az ajtó előtt. De rögtön jött a szigorú légikísérő bácsi, aki elkezdett vitatkozni, hogy akkor én viselkedjek felnőtt módjára, mert hogy ez meg az. Én meg mondtam, hogy higgyje el nekem, tényleg felnőtt módjára viselkedem. Elhitte.

Azután hosszú ideig nem ittam semmit, nehogy újból vécézni kelljen. Elkezdtem sétálni a gépen, ezzel eltelt még egy óra, majd észrevettem, hogy két ülés egymás mellett üres hátul, nos oda leheveredtem, zene be, és elalvás. Arra ébredtem, hogy a stewardess reggelit akar adni nekem, haragudtam is rá, hogy ezért felköltött. De akkor már ittam egy pohár vizet, és rá fél órára kiszáradva megérkeztünk. Ott már csak a csomagra kellett várni és aztán végre találkoztam Tibivel, aki hazavitt, befektetett az ágyba és aludtam, mint a bunda este hatig.

Hát ennyi volt a másodszori New York út. A gépről elloptam a Sky MAgazine-t, amiben ijesztő fogyasztásra szánt termékek vannak, amint lesz idő, ezeket beszkennelgetem és felteszem külön blogra. Tiszta homár!!! :-D

Szeptember 11., New York - fotók

Akkor külön bejegyzésben hadd jöjjenek a fotók:

A Times Square elektronikus hirdetőtáblákon gyászolt



És aztán mindent beborított a zászló (rengeteg volt belőle az igazi is)



Az emberek megálltak az utcán, ők speciel egy építkezésen dolgoztak



Manhattan alsó részét lezárták, elég üresek voltak az utcák



A hozzátartozók külön helyen menettek be



Hogy mindenki tudja, jó helyen jár



Zászlók minden mennyiségben



A kerítést a 2001. szeptember 11-én készített fotók diszítették



És nyilván, közvetítőautó erdők sorakoztak az út szélén



És riporterek mindenfelé



Akik a világbékéért tüntettek



És aki másnapra kedvességi napot hirdetett meg



A kerítés mellett virágok



Titokban gyászoló szerető?



Képek a kerítésen 2.



És a háború vagy mi ellen tiltakozók



((Mindegyik fotó nagyobban megnyílik, ha katt rá!!))

Szeptember 11., New York

Hátborzongató volt 2006. szeptember 11-ét New Yorkban tölteni. Öt évvel korábban szabadságon voltam, otthon későn ébredtem és a tévét néztem, illetve azon morfondíroztam, hogy milyen is lesz a tíz nap múlva esedékes templomi esküvő. Arra emlékszem, hogy ide-oda kapcsolgattam a tévét - akkor még működött a lopott UPC - és bágyadtan néztem ki a fejemből. Tibi dolgozott aznap. Majd úgy négy óra tájt döbbenten leragadtam a CNN előtt, ahol füstölgő háttérképpel magyarázták a balesetet. Majd a kommentátor háta mögött érkezett egy másik repülőgép, és puff be a toronyba. Szóval akkor sem volt egy vidám történet.

Szeptember 11-én reggel korán ébredtem, helyi idő szerint 5,30-kor ébresztett a biológiai órám. Nézegettem a tévét, tusoltam, meg hasonlók, aztán lassan hét óra lett, és elsőként lementem a reggelizőbe, ahol rántottát, pirítóst, narancslevet és kávét rendeltem. A rántotta vélhetően csak hírből ismerte a tojást, érdekes volt a mellé felszolgált sültkrumpli és sült paprika párosítás, ezt itthon is honosítani kell. A szokással ellentétben a kávé erős volt, újságolvasás közben teljesen felébredtem, no meg az is magamhoz térített, amikor hozták a számlát, ami 18 dollárról szólt. A New York-i szállodai szoba bérléséhez úgy tűnik reggeli nem jár, ezért a reggeli étkezést a szálloda mellett lévő Blue Fin étteremben oldottuk meg. Nagy kegyesen a számlát 20 dollárra kerekítettem, ami a több mint 10 százalékos borravalónak megfelel - végül is ezt is a vendéglátó fizette.

Reggeli után pedig nyakamba vettem a várost. Az ünnepségek kilenc előtt kevéssel kezdődtek - az első repülőgép becsapódásának időpontjához igazítva. A Bryant Parkba mentem, ahol a Google jóvoltából ingyen internet van, ott letöltöttem leveleimet, megválaszoltam amit kellett, és aztán kerestem egy metrólejárót.

Íme a parkbeli wi-fi tábla:



Jól eltotojáztam az időt, mert a háromnegyed kilenc az utcán ért, egy építkezésen dolgozó munkások megálltak az út szélén, egyikük amerikai lobogót vett kezébe és pár percig szótlanul álltak. A nyüzsgő közlekedés nem állt le, de az emberek igen, álltak és nézték egymást döbbent arccal, mintha csak most történt volna minden.



Megtaláltam a metrólejárót, automatából egész napos bérletet vásároltam, majd elmentem a Ground Zero közelébe. Manhattan alsó részét lezárták, csak az emberek közlekedtek ott, a már megszokott megemlékezés az áldozatok neveinek felolvasásából állt. Rengeteg közvetítőkocsi állt az utca szélén, az áldozatok családjai, hozzátartozói egy külön helyen mehettek be az ünneplésre. Fura volt ilyen üresen látni New York utcáit, olyan természetellenes volt mindez. A turisták, érdeklődők a rácsokon keresztül nézhettek be a katasztrófa helyszínére, építési területen kívül nem sok mindet lehetett látni. Egyfajta döbbent tehetetlenség jellemzi ezt az évfordulót: immár öt éve a gazdag Amerikának nem sikerült egy méltó emlékművet kitalálni, ugyanakkor azt sem voltak képesek eldönteni, hogy egy afrikai ország büdzséjének hatodával (még így is lehet, hogy sokat mondok) felérő területet hogyan hasznosítsák.

Az emberek is megosztottak, a konspirációs elméletek virágzanak, mindenki kitart igaza mellett, fekete pólós fiatalok szervezkedtek, és amint később kiderült, tüntettek is a főügyész irodája előtt. Nagyon mély ez a seb.

A szomorú helyszínen nem tartózkodtam sokáig, hanem inkább visszamentem a metróhoz, kiszálltam a kompnál, ami 11 dollárért elvitt és vissza is hozott a Szabadság szoborhoz-szobortól. Egy közeli parkban, a Battery Parkban újból volt ingyen wifi, az újabb leveleket is sikerült letölteni, elolvasni, megválaszolni. A szobor kötelező turista látványosság, a biztonsági intézkedések azonban rettenetesek: a kompra biztonsági ellenőrzés után lehetett felülni, a szigeten, ha az ember fel akar menni a Szabadság szobor talapzatához, akkor oda táskát nem vihet be, egy dollár az automata megörző, majd újból biztonsági ellenőrzés. A szobor látogatása ingyenes, előre be kell jelentkezni, de ha korán megy az ember, ahogy én tettem, akkor a kompjegyet árusító irodában még vannak aznapra jegyek.

Az Ellis szigeten már nem szálltam ki, fáradt voltam, ott egyébként a bevándorlóknak dedikált múzeum látogatható meg. Miután visszatértem Manhattanbe, egy McDonaldsban ebédeltem, az egyébknt igen szép vendéglőben - csak az ételkínálat hasonlít a többi gyorsétteremre - élő zene volt, szaxofonossal és zongoristával. Azt is megtanultam, hogy az eladónak a kiszemelt menü számát kell megmondani, nem pedig annak a nevét. Azt nem értik. Én a hatos menüt kértem, és elfelejtettem hozzátenni, hogy no ice, így a kólába egészen tetemes mennyiségű jeget sikerült belapátolni. Mekizés után kis buszozás következett, majd metrózás - megkerestem a Roosevelt szigetre átmenő lanovkát - ami teleferic román kifejezéssel élve. A kis piros jármű egy szál dróton csüng a folyó felett, pár héttel azelőtt, hogy én ott jártam, a jármű a folyó felett lógott pár órán keresztül utasokkal együtt - jó, hogy ezt csak utólag tudtam meg. De jó kis fotóznivaló téma volt.

Ezek után vissza a szállodába, ott vártak egy kis vacsorával, ahol semmit sem tudtam enni, mert a gyomrom nem kívánta az éjjel két órai étkezést - nehezen ment az átállás most az egyszer.

Már csak a harmadik és negyedik nap van hátra, ezt is hamarosan leírom, elmesélem, remélem még senki sem unja túlzottan. Fotókat meg később teszek fel.

New York másodszor

Másodszor voltam New Yorkban, most az egyszer társaság is volt, akikkel együtt tölthettem álmos napjaimat (nem csoda, hogy az amerikaiak találták ki először a jet leg kifejezést, ami az időeltolodás okozta fáradalom és biológiai óra elállítódását hivatott jelezni, és nem csoda, hogy a magyar nyelvben nincs egy tisztességes kifejezés, ami ezt leírná: az amerikaiak sokat, mi pedig keveset repülünk). Most a Dell vitt ki a city-be, és büszkén pakoltam be hátizsákomba a Dell Inspiron 2650-ás gépet, hogy később a fájdalomtól meggyötört háttal hurcoljam Broadway közepén.

No de kezdjem az elején: a Delta légitársaságot választottuk, mint a Malév alternatívája, talán idén májustól ennek a társaságnak is van közvetlen járata Budapestről New Yorkba. A választás végzetesnek bizonyult, na jó nem haltunk meg, csak majdnem, elég kellemetlen volt a hazautazás. A Ferihegyi repülőtérre két és fél órával az indulás előtt mentünk ki, ott Eszter - aki a Dell pr ügynökségénél, a Grey-nél dolgozik - átadta nekünk az elektronikus jegyet és a többi tudnivalót tartalmazó mappát, és ott cseverésztünk, majd a HVG munkatársával (aki több évig élt Amerikában és tudósította a lapot) beálltunk a check-in sorba (erre sincs igazán jó szó, de aki tud egyet, az ossza meg velem is). Ott jött hozzánk egy biztonsági ember, aki kikérdezett a csomagunk felől, hogy hagytuk-e őrizetlenül, hogy van-e benne fegyvernek látszó tárgy, hogy azért megyünk Amerikába, hogy terrorista cselekedeteket hajtsunk végre - ezzekkel a kérdésekkel vajon meg lehet ismerni az igazi terroristát? Majd következett a poggyász feladása, újabb csevegés, majd biztonsági ellenőrzés, majd várakozás, majd gépbeszállás, ott negyven perces várakozás a semmire, majd elindulás. Az út odafelé egészen jól eltelt, elejétől végig ki tudtam olvasni a HVG-t, még szakértői és munkatársi kommentárt is kaptam hozzá.

A repülőtéren egy kisebb fajta limuzin várt. Na jó, nem volt olyan hagyományos limuzin minbárral és tévével, de óriási volt az autó, 160 centimmel kétszer is elfértem volna benne és nemcsak hosszában, hanem széltében is. És mindehhez udvarias néger (áá bocsánat afrikai amerikai) sofőr járt.

Nagyon csinos hotelban szállásolt el minket a Dell, a W nevű ötvenvalahány emeletű építményben, ami a Times Square sarkán volt, pontosabban a Broadway és a 47. utca sarkánál. A hotel pont olyan volt, hogy minden pillanatban azt vártam, mikor bukkannak fel a Sex and the City szereplői, hogy leüljenek a divatosnak és trendinek látszó bárhoz és megigyanak egy Manhattan-koktélt. Zene mindenfelé, illatos levegő, félhomály - ez egyébént eléggé idegesített, mert a mi első emeleti Blaha Lujza téri bérlakásunk is hasonlóan félhomályos, így erre igazán s őszintén nem vágytam. Aznap este sétáltunk a HVG tudósítójával, becsületes nevén Nagy Gáborral, és véletlenül eljutottunk egészen az 58. utcáig és a Fifth Avenue sarkáig, ahol egy óriási, éjjel-nappal és állandóan nyitva tartó Apple bolt található, talán idén májusban építette oda Steve Jobs ezt az igencsak trendi üzletet.

Rengeteg üveget használtak, végül is az üzlet egy nagy üvegkocka tetejű akármi, ami benyúlik a föld alá és ahol az Apple hívők összegyűlnek megtárgyalni az újdonságokat, a divatos és drága kellékek kedvelői pedig marékszámra vásárolják az iPod-ot. Minden vásárláshoz egy tornazsákra emlékeztető kis szatyrot adnak az embereknek, hogy az is egyedi legyen és messziről felismerhessék egymást az Apple hívők. A Central Park elején lévő üzlet tényleg jól néz ki, és biztos azért telepítették ide mert:
1. marha drága itt építkezni
2. a Central Parkba iPoddal a fejükön szaladgálóknak legyen egy közeli bolt, ahol feltölthetik készleteiket
3. hogy Steve Jobs megmutathassa, milyen sok pénze van
4. mert megtehetik.

Nos erről ennyit, othon teszek fel képet az üzletről. A folytatásban 2006. szeptember 11-ről lesz szó, vagyis arról, hogyan gyászol egy óriási nemzet.

Az üzlet teteje.



A lépcsők felfelé.



Bolt belseje.

Beindult a termelés a csavargyárban

Beindult a termelés a csavargyárba és augusztus 24. óta nem volt időm frissíteni a blogot. Pedig történtek dolgok, sőt érdekes dolgok. Vegyük például azt, hogy a háznál lebetonozták a fűtést, így most szép és kultúrált kinézete van a háznak.

Elvittek Pozsonyba, ahol egy vonatoknál használatos távközlési rendszert, a GSM-R bemutatójára voltunk hivatalosak (ez lesz majd a magyar állami vasútnál is, mert ezt támogatja az EU). Ott nem vertek meg (mostanában ez is hír), de elmentünk a közeli Devinbe (mintha Szentendrére mentünk volna, olyan közel volt Pozsonyhoz), ahol volt egy szép várrom és ahol a Morava vagy milyen nevű M betűs folyó a Dunába ömlik, és ahonnan látni lehet Ausztriát. Ott egy idegenvezetőnő megkérdezte, hogy ne mondja el a hely történetét, mi udvariasan visszautasítottuk, hogy nem.

Majd ma délelőtt Zsolt és Emese polgári esküvőjén voltunk, ami nagyon kedves, szép családias, nyugodt, érdekes, vicces, szép kisgyermekes volt. Tibi a kollégáival együtt egy wellness hétvégére fizették be őket, mi ketten pedig egy Esküvé nevű bort ajándékoztunk nekik szép bársony díszdobozban. Dervenkár Istvántól (aki főszerkesztő-helyettes a lapnál) tudom, hogy van ilyen bor.

Aztán ami még fontos, hogy holnap elrepülők New York-ba, ahonnan csütörtökön érkezem vissza. A Dell hívott meg technológiai napjára, kíváncsi vagyok mit tudnak mutatni.

Röviden ez amire emlékszem, hogy az elmúlt időben történt. JJJJJJa, az irodában egy ajtót áthelyeznek, ezért a hétvége előtt, pénteken az irodai asztalokat leterítettük fóliával, hogy védjük meg a gépeket a portól. Érdekesen nézett ki az iroda, az biztos.

Nos hát ennyi. Kép most nincs.

Hülye fotók

Akkor a hülye fotók.
Ez az első a szabadságból származik. Paksra mentünk át komppal, amint az később a cég weboldaláról megtudtam, Géderlakról. Vicces kedvében lehetett a cégalapító, Charon ugyanis a görög mitológia ama alakja, aki a holt lelkeket viszi át Hádész birodalmába pénzért egy hajón vagy csónakon :-)



Ez pedig a Looping Star-on készül, a Vidámparkban. A szemem mindvégig zárva volt, a szám tágra nyitásával és erőteljes ordítással ezt kompenzáltam. Aki előttünk ül, az násznagyunk lánya, Orsi.



És a harmadik hülye fotó: Trauval, a nem túl normális kollégámmal hülyéskedtünk. Főszerephez jutott egy zacskó is, amiben valami gyógyszert vásároltam. A kép alkotója Sam.Joe, köszönjük az örökkévalóság nevében.



Ja és ha valaki nem tudná, egy istenes ázással túléltük augusztus 20. Igen, mi sem néztük az időjárás jelentést aznap. Ja és a rendőrök, akik a gyermekeket tették be autójukba a Margit sziget elején, hogy ne ázzanak, nos ők nagyot, óriásit nőttek a szememben. Le a kalappal előttük!!!

Rózsaszínű világ

Szeretem a nőies dolgokat. De ez már túlzás :-)
Hello Kitty mobiltelefonon és Barbie-autó Japánból.







Rózsaszín mobiltelefon további képek (oldalt vannak a linkek).
Rózsaszín autó további képek.

Vége a szabadságnak

De jó volt a szabadság! Ránkfért. És hogy mit is csináltunk szabadidőnkben? Mindent, ami nem számítógéphez és reklámtervezéshez és cikkíráshoz köthető (na jó, bevallom, a leveleinket elolvastuk azért).

Amire nagyon büszke vagyok, az az, hogy házunk előtt lévő vízelvezető árok oldalára ültettünk valami futónövényt, és azok megfogantak, majd biztosan szépen el is terjednek és kiszorítják onnan a gazt. Soha még nem ültettem el életemben semmit, úgy hogy erre tényleg büszke vagyok.

És merre voltunk a nagy szabadságon? Hát a háznál, és amint az már leírtam, ott ültettünk. Azután elmentünk egy halascsárdába, ami Akasztó mellett van, a nagy magyar pusztában, és ahol mi voltunk az egyedüliek, akik nem halásztunk. Ott kibéreltünk egy szobát és három napig friss levegőt szívtunk, napfényre keltünk fel, halat vacsoráztunk (na jó, harmadik nap este már csirkét ettünk, mert elegünk volt a halból), ellátogattunk Paksra, ahol az atomerőműnek van egy látógatói központja - még helyenként érdekes is volt. Aztán komppal átvittük autónkat a Dunán, megnéztük az Ordason lévő Rákóczi fát, de nem hagyhattuk ki Kiskőröst és a Petőfi szülőházat sem, ami olyan szerény, amilyen régen is lehetett. De elmentünk Kalocsára is, és ott megnéztük az érseki könyvtárat, az érseki könyvtárat - mivel nem volt senki a múzeumokban, mindenhol személyre szabott idegenvezetést kaptunk. Ja és nem hagytuk ki a paprika múzeumot sem, ahonnan szuvenyírt is vettünk, ami - nem nehéz kitalálni - díszcsomagolású paprika.

Aztán meg hazamentünk, hétfőn kimentünk a Szigetre, ahol rájöttem, öreg vagyok, hiszen nem tudnék ilyen szeméthegyek között élni egy hétig, míg ott ebből űznek sportot. De azért a kijáratnál kolduló tiniket megszántuk, és nekik adtuk a kezünkön lévő karszalagot, amit ők szépen levágtak és pillanatragasztóval vagy mivel felragasztották saját csuklójukra és bementek a szigetre, ahol kikönyörögtek majd maguknak egy kis sört, cigit, és még ki tudja mit. Hát igen, fiatalok :-).

Aztán kedden kezdődött a munka, és hát ennyi volt a szabi. De jó volt. Kellett.

Üzemszünet

Majd elfelejtettem ide is írni: szabadságon vagyunk, a következő munkanap augusztus 15., addig a frissítés esetleges.

30.

Na jó. Ma volt a szülinapom. A 30. A tizedikre nem emlékszem, a huszadikra sem (nem voltunk soha olyan nagyon hűde nagy felhajtást csináljunk, mert ma a születésnapom van család), akkor a harmincadikról írjak pár sort, ne felejtsem el.

Időjárás: reggel sütött a nap, aztán borús lett, majd este 6 körül esett, és most is elkezdett esni.

Miket tettem: reggel elmentem a Népligethez, a Kolozsvárra menő Optimus járat Józsi sofőrjével küldtem haza Edit nővéremnek kis ajándékot - neki hetedikén lesz a szülinapja - kis pénzt, ami az ő része, és anyukám júniusi születésnapjára utóajándékot. Ott Józsi megkért tegyek fel a postára egy levelet, amit ma el is felejtettem. Onnan a munkába mentem, a szerkesztőségben felhívott Anna a Nokia pr-ese, Ibi nénje, kaptam pár üdvözlő e-mailt. Elkezdtem leírni egy interjút, de nem ment. Dumálgattunk Sam.joe-vel, Gáborral - most elég sokan vannak szabadságon. Azután találkoztam Tibivel és a Castro Bistroban ebédeltünk, én gyümölcslevest és Caprese salátát ettem, és ittam egy szénsavmentes ásványvizet, Tibi evett egy Caprese salátát és ivott egy narancslevet, majd egy szénsavas ásványvizet. Vissza a szerkesztőségbe, ahol várt egy csokor virág a Nokiától, a kollégák is megtudták így, hogy szülinapom van és gratuláltak. Majd még ott lebzseltem a számítógép előtt, majd hazamentem a virágcsokorral a kezemben. Itthon levittem a szemetet, vásároltam, mert estére Renátát és Pétert vártuk, itthon megnéztem a híradót, Tibi hazaérkezett, elkezdtem tonhal salátát készíteni meg a Caprese salátához hasonló valamit mozzarella sajttal és paradicsommal. Megérkeztek Renátáék, vacsoráztunk, dumcsiztunk egy nagyot, megmutatták a horvátországi nyaralás fotóit. Időközben felhívott Edit, és boldog szülinapot kívánt személyesen is. Renátáék hazamentek, leültem a gép elé fordítani, időközben ismerőseim születésnapját kezdtem el beirogatni a Palm-ba. Majd befejeztem a fordítást, írok bejegyzést a blogra az örökkévalóságnak, majd egy pohár borral a kezembe tervezek fürdeni egy nagyot. Hát kábé ennyi.

Hangulatom: nem túl jó, de nem is túl rossz. Átlagos, közepes.

Fizikailag: kicsit izomlázam van a karomban a tornászás miatt, a gyomrom kicsit görcsölt, de elmúlt. Minden evés után fájt ma e gy kicsit, fene tudja miért.

Mit viseltem: reggel a kék farmer és a sárga Budmil trikó volt rajtam, amit Tibitől kaptam ajándékba mostani születésnapomra. És Niké sportcipő. Itthon a kék farmer helyett szürke rövidnadrágot vettem fel.

Hát ennyi jut eszembe. És boldog születésnapot te harminc éves leányzó!

Kis ladikom a Dunán lengedez...

...és benne az én lábam jól megég. Vagy inkább írjam azt, hogy a napolajok élő reklámja vagyok?

Az történt, hogy vasárnap kenuzni mentünk. Kiautóztunk Dunabogdányba, ott találkoztunk az emberrel, aki a kenukat kölcsönözte nekünk, ő kivitt Esztergomba. Esztergomba a Mária Valéria híd lábánál a Dunára tettük a kenukat és megkezdtük az előkészületeket. A napolajjal való bekenegetés kellemes fázisát sem hagytuk ki, de mint később kiderült, egy fatális hiba történt, mint a kék halál a windózban. A lábamon ugyanis sportcipő volt, adidásnak becézett Nike cipő, ehhez meg dukál zokni is. A lábat bekentük egészen a zokniig, kínosan ügyelve, hogy őfehérségét ne zsírozzuk össze.

A kenuban viszont meleg volt. A cipő pikk-pakk lekerült a lábról. A nap sütött, a víztükör azt visszaverte, szóval röpködtek ott a napsugarak körülöttünk. Mikor Nagymarosnál megálltunk sült halat enni krumplival, már láttam, hogy valami nincs rendben. A napolajjal védett bőrrész szép volt, de a zokni helyén nagy vörösség jelent meg. A nap istenesen leégette, megégette ott. Vagyis szószerint a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen hatásos a napolaj. És hogy mennyire hatástalan a nemnapolaj. Senki se próbálja ki, nem egy kellemes dolog.

Ja és fotó a kenuzásról itt van sok, és itt is van de ide is felteszek egyet, én a sárga kalapos vagyok, na jó baseball sapkás. Illetve még egyet. Épp lakmározunk, miccset eszünk.