Az októberi forradalom fotói New Yorkban

Na szóval, amint azt korábban is írtam, a Times Square közelében van két plakát az októberi forradalomról, ami az ottani kulturális központot reklámozza. Íme, itt van a plakát:



És ez pontosan itt van:



Ezt pedig a szemközt lévő, kínaiak által üzemeltetett gyorsétkezde ablakából fotóztam:



Hát ennyi. Ha valakinek kellenének a fotók ennél még nagyobb méretben, szívesen odaadom.

New York - befejezés

Kedden, vagyis szeptember 12-én kezdődött a hivatalos része a dolognak, vagyis a Dell technológiai napja. Furcsán időzített bejelentés zavarta meg az egész eseményt: a Dell bejelentette, hogy belső auditot indít el, melynek során felülvizsgálják a cég két utolsó pénzügyi jelentését. Az auditot azért indították el, mert az ügyészség elindított egy másik vizsgálatot, mert egy évvel korábban a tőzsdefelügyelet is elindított egy vizsgálatot - mert valami nem stimmel a pénzügyek körül. Michael Dell, aki a tőzsdén jegyzett cég tulajdonosa ott állt a pódiumon, mellette a cég vezetője, Kevin Rollins, és a nagymenő nemzetközi újságírók arról faggatták Michaelt, hogy akkor kirúgja-e a mellette álló Kevint? Hát azért kínos percek voltak ezek.

A hivatalos program lezavarása után este baseball meccsre vittek minket. A játék igazi családi esemény: este hétkor kezdődött, a himnusz elénekelése után a papa-mama-gyermekek leültek, az árusok elkezdték kihordani a hot-dogot, kólát, sört - szigorúan csak nagykorúaknak és igazolvány felmutatása mellett adják, a light verziójú sörök úgy picivel erősebbek a Schlossgoldnál - majd a játékosok elkezdenek ütögetni, majd ha a tömeg elkezd izgulni - mikor mozgolódnak lent a pályán - akkkor mi is velük tartottunk és tapsoltunk és örvendeztünk. Néha volt szünet, akkor kvízjátékok mentek a nagy kijelzőn, aztán meg reklámok, aztán ha ezt is megunja az ember, akkor kimehet a nézőtérről a bevásárolóközpont-szerű stadionba, ahol minden megtalálható, ami egy üzletközpontban egyébként is megtalálható.

Másnap olvashatam, hogy a senki sem érdeklő meccsre (a New York Yankees az első a bajnokságban, a Tampa Bay az utolsó, a kérdés csak az volt, hogy mennyivel nyernek a házigazdák) 50 ezren látogattak ki. Ennyien nehezen gyűlnek össze egy Kossuth téri tüntetésre is. Röviden unalmas volt a meccs. Főleg, hogy nem is ismerem a szabályokat. Ja és a játéknak tíz akármilye van, ezek között tartanak szüneteket, sört pedig a hetedik akármi után már nem szolgálnak fel.

Hétórától fél tízig bírtuk cérnával, aztán meg összegyűjtötte a társaságot az ideiglenes anyukánk, Renée, az idegenvezető. Elmentünk egy divatos vendéglőbe, ott is ettünk valamit, aztán vissza a szállodába.

Szerda regggel városnézés volt a programban, ahol Renée idegenvezető gondjaira voltunk bízva. Volt egy kétórás hajókázás is, ami kicsit hűvös volt, de az Empire State Building, Szabadság szobor és hot-dog evés után ez is kötelező a New Yorkba látogató turistáknak. A hajókázás után még volt egy kis idő, míg elindultunk volna a repülőtérre, így egy szedd magad helyen ettem valamicske gyümölcsöt. Majd az ablakból lefotóztam az 1956-os forradalmat (inkább az ottani magyar kulturális központot) népszerűsítő plakátot, ami jelentem NINCS a Times Square-n, hanem a közelében. A Times Square a 47. utca környékén van, a plakátok pedig az 50. utcánál. Ami nyilván közel van a térhez, de nincs a téren, ahogy azt a sajtóban olvasni lehetett.

A repülőtéren kis idegeskedés volt, mert a check-in előtt óriási sor, de jött egy ember, aki a sor végét átvitte egy másik helyre. Ott kiderült, hogy az egyik pár lekéste a gépet, így aztán mindenki ideges lett. Ezért a korábbi gépekkel indulókat előbre vették a sorban, és mindenki megnyugodott, hogy nem késünk le semmit.

A repülőtéren volt wifi, így tudtam beszállás előtt csevegni Tibivel messengeren. Majd felszállás a gépre, ahol kiderült középre kaptam jegyet - nem figyeltem oda, mikor ideadták, mert rögtön mást kértem volna. Egyik felemen egy büdös pasas ült, másik felemen egy zsidó nő, akinek be nem állt a szája, ott fontoskodott. Egy órát és vártunk, amíg a gp felszállt, aztán végre ihattunk. Aztán meg légörvényekbe mentünk, és nem lehetett felállni. Mindenkit visszaparancsoltak a helyükre, mert hogy ha megsérülünk, akkor vissza kell fordulni. Egy órát vártam, másfelet is, majd muszáj volt felállni. Mások is kilopóztak a vécére, ezért ott kellett várni az ajtó előtt. De rögtön jött a szigorú légikísérő bácsi, aki elkezdett vitatkozni, hogy akkor én viselkedjek felnőtt módjára, mert hogy ez meg az. Én meg mondtam, hogy higgyje el nekem, tényleg felnőtt módjára viselkedem. Elhitte.

Azután hosszú ideig nem ittam semmit, nehogy újból vécézni kelljen. Elkezdtem sétálni a gépen, ezzel eltelt még egy óra, majd észrevettem, hogy két ülés egymás mellett üres hátul, nos oda leheveredtem, zene be, és elalvás. Arra ébredtem, hogy a stewardess reggelit akar adni nekem, haragudtam is rá, hogy ezért felköltött. De akkor már ittam egy pohár vizet, és rá fél órára kiszáradva megérkeztünk. Ott már csak a csomagra kellett várni és aztán végre találkoztam Tibivel, aki hazavitt, befektetett az ágyba és aludtam, mint a bunda este hatig.

Hát ennyi volt a másodszori New York út. A gépről elloptam a Sky MAgazine-t, amiben ijesztő fogyasztásra szánt termékek vannak, amint lesz idő, ezeket beszkennelgetem és felteszem külön blogra. Tiszta homár!!! :-D

Szeptember 11., New York - fotók

Akkor külön bejegyzésben hadd jöjjenek a fotók:

A Times Square elektronikus hirdetőtáblákon gyászolt



És aztán mindent beborított a zászló (rengeteg volt belőle az igazi is)



Az emberek megálltak az utcán, ők speciel egy építkezésen dolgoztak



Manhattan alsó részét lezárták, elég üresek voltak az utcák



A hozzátartozók külön helyen menettek be



Hogy mindenki tudja, jó helyen jár



Zászlók minden mennyiségben



A kerítést a 2001. szeptember 11-én készített fotók diszítették



És nyilván, közvetítőautó erdők sorakoztak az út szélén



És riporterek mindenfelé



Akik a világbékéért tüntettek



És aki másnapra kedvességi napot hirdetett meg



A kerítés mellett virágok



Titokban gyászoló szerető?



Képek a kerítésen 2.



És a háború vagy mi ellen tiltakozók



((Mindegyik fotó nagyobban megnyílik, ha katt rá!!))

Szeptember 11., New York

Hátborzongató volt 2006. szeptember 11-ét New Yorkban tölteni. Öt évvel korábban szabadságon voltam, otthon későn ébredtem és a tévét néztem, illetve azon morfondíroztam, hogy milyen is lesz a tíz nap múlva esedékes templomi esküvő. Arra emlékszem, hogy ide-oda kapcsolgattam a tévét - akkor még működött a lopott UPC - és bágyadtan néztem ki a fejemből. Tibi dolgozott aznap. Majd úgy négy óra tájt döbbenten leragadtam a CNN előtt, ahol füstölgő háttérképpel magyarázták a balesetet. Majd a kommentátor háta mögött érkezett egy másik repülőgép, és puff be a toronyba. Szóval akkor sem volt egy vidám történet.

Szeptember 11-én reggel korán ébredtem, helyi idő szerint 5,30-kor ébresztett a biológiai órám. Nézegettem a tévét, tusoltam, meg hasonlók, aztán lassan hét óra lett, és elsőként lementem a reggelizőbe, ahol rántottát, pirítóst, narancslevet és kávét rendeltem. A rántotta vélhetően csak hírből ismerte a tojást, érdekes volt a mellé felszolgált sültkrumpli és sült paprika párosítás, ezt itthon is honosítani kell. A szokással ellentétben a kávé erős volt, újságolvasás közben teljesen felébredtem, no meg az is magamhoz térített, amikor hozták a számlát, ami 18 dollárról szólt. A New York-i szállodai szoba bérléséhez úgy tűnik reggeli nem jár, ezért a reggeli étkezést a szálloda mellett lévő Blue Fin étteremben oldottuk meg. Nagy kegyesen a számlát 20 dollárra kerekítettem, ami a több mint 10 százalékos borravalónak megfelel - végül is ezt is a vendéglátó fizette.

Reggeli után pedig nyakamba vettem a várost. Az ünnepségek kilenc előtt kevéssel kezdődtek - az első repülőgép becsapódásának időpontjához igazítva. A Bryant Parkba mentem, ahol a Google jóvoltából ingyen internet van, ott letöltöttem leveleimet, megválaszoltam amit kellett, és aztán kerestem egy metrólejárót.

Íme a parkbeli wi-fi tábla:



Jól eltotojáztam az időt, mert a háromnegyed kilenc az utcán ért, egy építkezésen dolgozó munkások megálltak az út szélén, egyikük amerikai lobogót vett kezébe és pár percig szótlanul álltak. A nyüzsgő közlekedés nem állt le, de az emberek igen, álltak és nézték egymást döbbent arccal, mintha csak most történt volna minden.



Megtaláltam a metrólejárót, automatából egész napos bérletet vásároltam, majd elmentem a Ground Zero közelébe. Manhattan alsó részét lezárták, csak az emberek közlekedtek ott, a már megszokott megemlékezés az áldozatok neveinek felolvasásából állt. Rengeteg közvetítőkocsi állt az utca szélén, az áldozatok családjai, hozzátartozói egy külön helyen mehettek be az ünneplésre. Fura volt ilyen üresen látni New York utcáit, olyan természetellenes volt mindez. A turisták, érdeklődők a rácsokon keresztül nézhettek be a katasztrófa helyszínére, építési területen kívül nem sok mindet lehetett látni. Egyfajta döbbent tehetetlenség jellemzi ezt az évfordulót: immár öt éve a gazdag Amerikának nem sikerült egy méltó emlékművet kitalálni, ugyanakkor azt sem voltak képesek eldönteni, hogy egy afrikai ország büdzséjének hatodával (még így is lehet, hogy sokat mondok) felérő területet hogyan hasznosítsák.

Az emberek is megosztottak, a konspirációs elméletek virágzanak, mindenki kitart igaza mellett, fekete pólós fiatalok szervezkedtek, és amint később kiderült, tüntettek is a főügyész irodája előtt. Nagyon mély ez a seb.

A szomorú helyszínen nem tartózkodtam sokáig, hanem inkább visszamentem a metróhoz, kiszálltam a kompnál, ami 11 dollárért elvitt és vissza is hozott a Szabadság szoborhoz-szobortól. Egy közeli parkban, a Battery Parkban újból volt ingyen wifi, az újabb leveleket is sikerült letölteni, elolvasni, megválaszolni. A szobor kötelező turista látványosság, a biztonsági intézkedések azonban rettenetesek: a kompra biztonsági ellenőrzés után lehetett felülni, a szigeten, ha az ember fel akar menni a Szabadság szobor talapzatához, akkor oda táskát nem vihet be, egy dollár az automata megörző, majd újból biztonsági ellenőrzés. A szobor látogatása ingyenes, előre be kell jelentkezni, de ha korán megy az ember, ahogy én tettem, akkor a kompjegyet árusító irodában még vannak aznapra jegyek.

Az Ellis szigeten már nem szálltam ki, fáradt voltam, ott egyébként a bevándorlóknak dedikált múzeum látogatható meg. Miután visszatértem Manhattanbe, egy McDonaldsban ebédeltem, az egyébknt igen szép vendéglőben - csak az ételkínálat hasonlít a többi gyorsétteremre - élő zene volt, szaxofonossal és zongoristával. Azt is megtanultam, hogy az eladónak a kiszemelt menü számát kell megmondani, nem pedig annak a nevét. Azt nem értik. Én a hatos menüt kértem, és elfelejtettem hozzátenni, hogy no ice, így a kólába egészen tetemes mennyiségű jeget sikerült belapátolni. Mekizés után kis buszozás következett, majd metrózás - megkerestem a Roosevelt szigetre átmenő lanovkát - ami teleferic román kifejezéssel élve. A kis piros jármű egy szál dróton csüng a folyó felett, pár héttel azelőtt, hogy én ott jártam, a jármű a folyó felett lógott pár órán keresztül utasokkal együtt - jó, hogy ezt csak utólag tudtam meg. De jó kis fotóznivaló téma volt.

Ezek után vissza a szállodába, ott vártak egy kis vacsorával, ahol semmit sem tudtam enni, mert a gyomrom nem kívánta az éjjel két órai étkezést - nehezen ment az átállás most az egyszer.

Már csak a harmadik és negyedik nap van hátra, ezt is hamarosan leírom, elmesélem, remélem még senki sem unja túlzottan. Fotókat meg később teszek fel.

New York másodszor

Másodszor voltam New Yorkban, most az egyszer társaság is volt, akikkel együtt tölthettem álmos napjaimat (nem csoda, hogy az amerikaiak találták ki először a jet leg kifejezést, ami az időeltolodás okozta fáradalom és biológiai óra elállítódását hivatott jelezni, és nem csoda, hogy a magyar nyelvben nincs egy tisztességes kifejezés, ami ezt leírná: az amerikaiak sokat, mi pedig keveset repülünk). Most a Dell vitt ki a city-be, és büszkén pakoltam be hátizsákomba a Dell Inspiron 2650-ás gépet, hogy később a fájdalomtól meggyötört háttal hurcoljam Broadway közepén.

No de kezdjem az elején: a Delta légitársaságot választottuk, mint a Malév alternatívája, talán idén májustól ennek a társaságnak is van közvetlen járata Budapestről New Yorkba. A választás végzetesnek bizonyult, na jó nem haltunk meg, csak majdnem, elég kellemetlen volt a hazautazás. A Ferihegyi repülőtérre két és fél órával az indulás előtt mentünk ki, ott Eszter - aki a Dell pr ügynökségénél, a Grey-nél dolgozik - átadta nekünk az elektronikus jegyet és a többi tudnivalót tartalmazó mappát, és ott cseverésztünk, majd a HVG munkatársával (aki több évig élt Amerikában és tudósította a lapot) beálltunk a check-in sorba (erre sincs igazán jó szó, de aki tud egyet, az ossza meg velem is). Ott jött hozzánk egy biztonsági ember, aki kikérdezett a csomagunk felől, hogy hagytuk-e őrizetlenül, hogy van-e benne fegyvernek látszó tárgy, hogy azért megyünk Amerikába, hogy terrorista cselekedeteket hajtsunk végre - ezzekkel a kérdésekkel vajon meg lehet ismerni az igazi terroristát? Majd következett a poggyász feladása, újabb csevegés, majd biztonsági ellenőrzés, majd várakozás, majd gépbeszállás, ott negyven perces várakozás a semmire, majd elindulás. Az út odafelé egészen jól eltelt, elejétől végig ki tudtam olvasni a HVG-t, még szakértői és munkatársi kommentárt is kaptam hozzá.

A repülőtéren egy kisebb fajta limuzin várt. Na jó, nem volt olyan hagyományos limuzin minbárral és tévével, de óriási volt az autó, 160 centimmel kétszer is elfértem volna benne és nemcsak hosszában, hanem széltében is. És mindehhez udvarias néger (áá bocsánat afrikai amerikai) sofőr járt.

Nagyon csinos hotelban szállásolt el minket a Dell, a W nevű ötvenvalahány emeletű építményben, ami a Times Square sarkán volt, pontosabban a Broadway és a 47. utca sarkánál. A hotel pont olyan volt, hogy minden pillanatban azt vártam, mikor bukkannak fel a Sex and the City szereplői, hogy leüljenek a divatosnak és trendinek látszó bárhoz és megigyanak egy Manhattan-koktélt. Zene mindenfelé, illatos levegő, félhomály - ez egyébént eléggé idegesített, mert a mi első emeleti Blaha Lujza téri bérlakásunk is hasonlóan félhomályos, így erre igazán s őszintén nem vágytam. Aznap este sétáltunk a HVG tudósítójával, becsületes nevén Nagy Gáborral, és véletlenül eljutottunk egészen az 58. utcáig és a Fifth Avenue sarkáig, ahol egy óriási, éjjel-nappal és állandóan nyitva tartó Apple bolt található, talán idén májusban építette oda Steve Jobs ezt az igencsak trendi üzletet.

Rengeteg üveget használtak, végül is az üzlet egy nagy üvegkocka tetejű akármi, ami benyúlik a föld alá és ahol az Apple hívők összegyűlnek megtárgyalni az újdonságokat, a divatos és drága kellékek kedvelői pedig marékszámra vásárolják az iPod-ot. Minden vásárláshoz egy tornazsákra emlékeztető kis szatyrot adnak az embereknek, hogy az is egyedi legyen és messziről felismerhessék egymást az Apple hívők. A Central Park elején lévő üzlet tényleg jól néz ki, és biztos azért telepítették ide mert:
1. marha drága itt építkezni
2. a Central Parkba iPoddal a fejükön szaladgálóknak legyen egy közeli bolt, ahol feltölthetik készleteiket
3. hogy Steve Jobs megmutathassa, milyen sok pénze van
4. mert megtehetik.

Nos erről ennyit, othon teszek fel képet az üzletről. A folytatásban 2006. szeptember 11-ről lesz szó, vagyis arról, hogyan gyászol egy óriási nemzet.

Az üzlet teteje.



A lépcsők felfelé.



Bolt belseje.

Beindult a termelés a csavargyárban

Beindult a termelés a csavargyárba és augusztus 24. óta nem volt időm frissíteni a blogot. Pedig történtek dolgok, sőt érdekes dolgok. Vegyük például azt, hogy a háznál lebetonozták a fűtést, így most szép és kultúrált kinézete van a háznak.

Elvittek Pozsonyba, ahol egy vonatoknál használatos távközlési rendszert, a GSM-R bemutatójára voltunk hivatalosak (ez lesz majd a magyar állami vasútnál is, mert ezt támogatja az EU). Ott nem vertek meg (mostanában ez is hír), de elmentünk a közeli Devinbe (mintha Szentendrére mentünk volna, olyan közel volt Pozsonyhoz), ahol volt egy szép várrom és ahol a Morava vagy milyen nevű M betűs folyó a Dunába ömlik, és ahonnan látni lehet Ausztriát. Ott egy idegenvezetőnő megkérdezte, hogy ne mondja el a hely történetét, mi udvariasan visszautasítottuk, hogy nem.

Majd ma délelőtt Zsolt és Emese polgári esküvőjén voltunk, ami nagyon kedves, szép családias, nyugodt, érdekes, vicces, szép kisgyermekes volt. Tibi a kollégáival együtt egy wellness hétvégére fizették be őket, mi ketten pedig egy Esküvé nevű bort ajándékoztunk nekik szép bársony díszdobozban. Dervenkár Istvántól (aki főszerkesztő-helyettes a lapnál) tudom, hogy van ilyen bor.

Aztán ami még fontos, hogy holnap elrepülők New York-ba, ahonnan csütörtökön érkezem vissza. A Dell hívott meg technológiai napjára, kíváncsi vagyok mit tudnak mutatni.

Röviden ez amire emlékszem, hogy az elmúlt időben történt. JJJJJJa, az irodában egy ajtót áthelyeznek, ezért a hétvége előtt, pénteken az irodai asztalokat leterítettük fóliával, hogy védjük meg a gépeket a portól. Érdekesen nézett ki az iroda, az biztos.

Nos hát ennyi. Kép most nincs.