2006. május 17., szerda

Nőuralom

Szeretem a szakmai konferenciákat. Ott összegyűl a sok pasi, megtárgyalják a legújabb négyzetgyökös, csili-vili drótos technikai fejlesztéseket, melyek egy lépéssel közelebb viszik őket ahhoz, hogy jobban érezzék magukat, hogy igen, elmondassák, gyermekeket ugyan még nem tudnak szülni, de attól kitalálják az újabb két drót összeforrasztásából származó csodát. Ők ezt hagyják örökségül a Földre. Illetve az ilyenkor üres női vécéket, ahol nyugodtan énekelhetsz vagy ha jól esik, meztelenül rohangálhatsz fel és alá, mert te vagy az egyedüli női résztvevője a szakmai konferenciának. No meg a hostess lányok, de ők az előadások alatt foglalták el a szentélyt. No meg ránk hagyják az unatkozó pincéreket, hogy mosolyogjunk rájuk, mert férfiakra már nem mernek, nehogy félreértsék őket. Illetve ránk hagyják, hogy fázzunk a teremben, mert a zakós pingvineknek ugyebár -30 fokban működik az agyuk és csak akkor tudnak összpontosítani két feladatra: széken ülni és úgy tenni, mintha kurvára érdekelné őket a dolog. Hiszen megváltják a világot, nemde? Mert mi nők már előre megbeszéltük, leegyeztettük és felkészítettük a világot és a férfiakat a mentési feladatokra.

Nincsenek megjegyzések: