2009. február 7., szombat

Kórházban

Szóval kórházban vagyunk. Az történt, hogy visszeres jobb lábamra vettem egy gyógyharisnyát, mert hogy előzzük meg, hogy komolyabb baj történjen. Egy szombati nap fel is vettem, de iszonyúan szoros volt, fájt benne a lábam. Reggel kilenctől délután ötig bírtam hordani, szó szerint letéptem a lábamról, annyira fájt. De már késő volt, a visszerek, a lábam begyulladt, iszonyú piros lett és nagyon fájt. Este kicsit jegeltem, majd másnap borogattam, és hát ennyi. Noha a háziorvos ajánlotta a kenegetést krémmel, én azt nem vállaltam, mondván ott a baba. Eltelt 1 hét, a lábam picit javult, mert azért pihengettem is, de azért még mindig fájt, amikor felálltam és belé zubogott a vér. Mintha apró zsilettpengék miliói zúdultak volna lefelé lábamon.

Hétfőn nem mentem el a háziorvoshoz, mert influeenza járvány volt kialakulóban. Kedden pedig gyógytornára meentem, mondván, majd az ezután következő szülésznői találkozón megmutatom neki lábamat. A tornán sajnos nem tudtam behajlítani a lábam, ez feltűnt a gyógytornász lánynak, aki rögtön átküldött az ambulanciára. Ott az orvos pedig elsazörnyűlködött, és beutalt a kórházba. Itt injekciót adnak, Heparin tartalmú, meg antibiotikumot, meg kenegetni kell a lábam Venoruton krémmel. Meg borogatni. Elvileg hétfőn már haza engednek, de nem lehet tudni, hátha kell az ágy másnak.

Ja, hab a tortán, a fogadott doki of course szabadságon. 18-án jön vissza.

Nincsenek megjegyzések: