itthon

Végre itthon. A kórházat mindenkinek ajánlom, aki nem volt katona. Jó kiképzés :-D.

Na jó azért nem volt aannyira rossz. Voltak kedves emberek, akik igyekeztek, de voltak olyanok is, akiken látszott, hogy utálják munkájukat.

Szóval a helyszín a SOTE II., terhespatológia. Ide azokat a terhes mamákat fektetik be, akiknek van valami bajuk. Bármi bajuk. Már a név, hogy patológia, nos az nem tetszik, mert olyan mintha ide jönne az ember a saját hullája után. Bár az proszektúra? A fene tudja mi, de nem is érdekel.

Az osztály, a szoba:
A kórházi osztály felszereltsége hagy maga után kívánnivalót, ezzel nem hiszem, hogy újat mondanék. Talán egy darab kétágyas szoba, két darab háromágyas szoba, és talán két darab többágyas - hatágyas talán - szoba is volt. A mi háromágyas szobánkban a fény kicsit halovány volt, a fejem feletti lámpa nem működött, a kagylónál nem folyt a melegvíz, a hideget is keveset lehetett használni, mert dugult el a lefolyó. A konnektorokból egyben nem volt áram, az ami közel volt hozzám, csak úgy működött, ha félig kihúztam belőle amit be kellett oda dugni. Az ágy végül is kényelmes volt, ha az ember kért, adtak is hozzá csere huzatot vagy lepedőt.

Étel: ezt nem vitték túlzásba, de nem is haltunk éhen. Reggeli vagy esti standard étel a két zsömle és a vaj/margarin/májkrém/méz/valami iszonyú szalámi volt. Néha kaptunk kefírt, tejfölt. Reggelinél volt tea vagy tejeskávé, a tejeskvé kakaót nem látott, ellenben meleg volt.
Ebédre két-három fogásos ételt kaptunk, ami levesből állt - érdekes, a leveseket mind megettem, volt zöldségleves meg karfiolleves meg tarhonyaleves szóval változatos volt. Amit megettem szó nélkül, az rántott csirkehús és tört krumpli volt. Amit meg se kóstoltam, az a borsófőzelék volt. Amit kicsit megkóstoltam, de nem ettem meg végig, az a krumpli püre volt, a hozzá adott husi végül is jó volt, azt megettem. Egyszer kaptunk egy mandarint, azután kis narancslevet mint desszert. Friss zöldségre nem futotta.

Orvosi ellátás: jó szakemberek vannak, kedves emberek, de tényleg. Néha a nővérek azonban elfelejtették, hogy kell adni injekciót, nekem kellett szólni. Volt nővérke, akin látszott, hogy utálja az egészet, volt aki pedig a megtestesült profizmus volt. A babáknak naponta kétszer szívhangot kellett hallgatni. Ez reggel hatkor és este hat-hétkor történt. Este szólt a nővér, hogy menjünk a folyosó végére lévő kis szobához - mentünk is, szépen sorakoztunk egymás után. Reggel hatkor ez már nehezebb volt, de ha a nővérke szólt, mi mentünk. Egyik profi nővérke viszont reggel az ágyunkhoz jött egy hordozható monitorral, és nekünk csak fel kellett húzni a pocitakaró trikót, még a szemünket sem kellett kinyitni. Ez annyira jól esett, hogy megszavaztuk másnapra is - a másnapi nővér is így csinálta. Ám a harmadik np már újból nekünk kellett végigballagni a folyosón kora reggel hatkor - nos ezt kifejezetten utáltam - kényelmesebb nővéreket kaptunk.

Tusolás, higiénia: A folyosó két végében voltak tusolók meg vécék egyben. Hozzánk közel három tusoló volt: az egyikben nem volt égő, tehát az este nem volt használható - nappal se nagyon, mert nem lehetett bezárni. A mellette lévő az nagyon pöpec volt, látszott rajta nemrég újították fel, Kludi csapokkal, csillogó villogó, még tisztán tartott felszerelésekkel. Nos, ott az történt, hogy a tusoló rózsája leszakadt - így csak vécézésre lehetett használni. Maradt a harmadik tusoló, abban minden működött, azon látszódott, hogy egy kicsit lestrapált, de hát végül is nem lehet mindegyik új. Sajnos a kismamák közül is páran igénytelenek voltak, hiába írták ki például, hogy töröljék fel maguk után a vizes földet, nem tették. Az volt az érzésem, hogy folyamatosan nekem kell törölni a földet.

Nos ennyit tudok erről írni. Majd ha még eszembe jut valami, pótolom.

Egyébbként a kórházat minősíti, hogy végül zárójelentés nélkül engedtek el. Annak megszerzése folyamatban.

Kórházban

Szóval kórházban vagyunk. Az történt, hogy visszeres jobb lábamra vettem egy gyógyharisnyát, mert hogy előzzük meg, hogy komolyabb baj történjen. Egy szombati nap fel is vettem, de iszonyúan szoros volt, fájt benne a lábam. Reggel kilenctől délután ötig bírtam hordani, szó szerint letéptem a lábamról, annyira fájt. De már késő volt, a visszerek, a lábam begyulladt, iszonyú piros lett és nagyon fájt. Este kicsit jegeltem, majd másnap borogattam, és hát ennyi. Noha a háziorvos ajánlotta a kenegetést krémmel, én azt nem vállaltam, mondván ott a baba. Eltelt 1 hét, a lábam picit javult, mert azért pihengettem is, de azért még mindig fájt, amikor felálltam és belé zubogott a vér. Mintha apró zsilettpengék miliói zúdultak volna lefelé lábamon.

Hétfőn nem mentem el a háziorvoshoz, mert influeenza járvány volt kialakulóban. Kedden pedig gyógytornára meentem, mondván, majd az ezután következő szülésznői találkozón megmutatom neki lábamat. A tornán sajnos nem tudtam behajlítani a lábam, ez feltűnt a gyógytornász lánynak, aki rögtön átküldött az ambulanciára. Ott az orvos pedig elsazörnyűlködött, és beutalt a kórházba. Itt injekciót adnak, Heparin tartalmú, meg antibiotikumot, meg kenegetni kell a lábam Venoruton krémmel. Meg borogatni. Elvileg hétfőn már haza engednek, de nem lehet tudni, hátha kell az ágy másnak.

Ja, hab a tortán, a fogadott doki of course szabadságon. 18-án jön vissza.

Áronka első fotója

Na jó csak a fél arc látszik, de megvan az első fotó. 2200 gramm őfelsége és egyre kevesebb a helye. 7 hét van hátra.



További fotók a Picasan.